Filmajánló – Deadpool elszabadul

A héten két filmet is láttam az újak közül, amiről szeretnék pár szót írni, hogy kedvet csináljak, vagy épp lebeszéljek a mozijegyvásárlásról. Kinek hogy.

Nagyfater elszabadul

Korábban már írtam erről a moziról, akkor látatlanban azt mondtam, jónak ígérkezik. Nos, ez be is jött. Laza kis vígjáték, tipikus mai humorral. Értsd: szex, drogok. Alapvetően nem egy filmtörténeti remekmű, de amit kell, azt hozza. A sztori vázlata igazi vígjátékklisé: Jólmenő, fiatal srác, ígéretes karrierrel, esküvő előtt áll. Amikor is jön egy személy, jelen esetben a nagypapa, aki felforgatja az életét. A srác először ellenkezik, majd rájön, hogy nem ettől az élettől lesz boldog, hanem az igaz szerelemtől és pont kapóra is jött a film alatt előbukkanó régi egyetemista ismerős. Ám ez még túl egyszerű lenne, hiányzik a mindig jelen lévő hazugságokkal teli bili kiborulása, ami jelen esetben a tipikus “nem az vagy, akinek mondtad magad” kártya. Egyértelmű, hogy amint a vőlegény elhagyja menyasszonyát és bemutat egy látványos “visszajöttem, mert szeretlek” produkciót, minden jóra végződik és jön a happy end. Pofánkba vágják a tanulságot: Valósítsd meg önmagad, még ha ehhez el is kell magadtól dobnod mindent, amit felépítettél eddig. És vegyél ájfont. Na jó, utóbbit csak én teszem hozzá, de nem kell különösebben komoly összeesküvés elméleteket gyártanunk, hogy belássuk, ez a mottó mozgatja a marketing kerekét. Dobd el a régit, vegyél újat. De kicsit elkanyarodtam.

Rendező úr! Most komolyan kell ez a pulóver a vállamra 35 fokban a tengerparton?

A filmet attól függetlenül tudom ajánlani, megéri a mozijegy árát, mert hozza a kötelező elvárásokat: szórakoztat másfél óráig. Ennyi ebben a műfajban elég is.

Deadpool

Amatőr, internetes filmkritikusok sokasága magasztalta Ryan Reynolds új filmjét. Nekem vegyes volt az élmény. Először is jó pont volt ezt a szuperhőst is megfilmesíteni. Mondhatnánk hogy elfogytak az igazi nagyok (Superman, Batman, X-men, Pókember) de ez nem igaz, hiszen, épp most fog érkezni a két képregénynagyhatalom, a Marvel és a DC közös produkciója, a Batman Superman ellen – az igazság hajnala című mozi. Deadpoolt sokan nem, köztük én sem ismertem. Nem vagyok egy nagy képregény fan, csakis a kötelezőkkel vagyok tisztában. Nem is nagyon szeretem ezeket a filmeket egyébként, egy-két kivételtől eltekintve. A Deadpool viszont kilóg a sorból, mivel nem egy klasszikus jófiúról beszélünk, hanem inkább egy nagydumás poéngyárosról. Épp ezért érdekelt a film. Voltak benne jó poénok, de szerintem kicsit tudathasadásosra sikerült a főhős. A mozi elején lazák vagyunk, jópofák, ez egészen az elviselhetetlen erőlködésig fajul, valami Chris Tucker szintre. Aztán elfelejtjük picit, hogy milyen jópofák is vagyunk, aztán megint erőlködünk és így tovább. A végére ez a jópofaság nem lesz több holmi akciófilmes odamondogatásnál. De ott legaláb jókor, jó helyen hangzik el a beszólás, itt meg már le van lőve a dolog az elején végbement viccelődéssel. Volt, hogy nevettem, de én kicsit okosabban használtam volna el ezt a viccesfiú karaktert. A film első fele ugrál az időben, hogy a jelenkori cselekmények tükrében magyarázza el, ki is az a Deadpool. Jó, mert nem sikkad bele a film a kezdeti unalomba, in medias res indul a cselekmény, de nekem nem volt meg a harmónia a múlt és a jelen között. Nem lett meggyőző az eredmény. Amikor beérjük magunkat és elérjük a jelent, a film egyhangúvá válik. Innentől kezdve nézhető, de nem az igazi. Amit még utáltam, és ez amiért nem szeretem a szuperhősös filmeket, a szereplők sérthetetlensége. Hogy ölsz meg valakit, ha halhatatlan? Minden egyes ilyen film ezzel a problémával küzd. Először úgy ábrázolják az ellenséget, mintha nem lehetne rajta kifogni, aztán mégis banálisan megölik. Nonszensz.

Hogy is van ez a forgatókönyv? Igaz, hogy csak egy oldal, de valahogy még mindig nem tiszta...

A szereplőkről: Ryan Reynolds itt is bizonyítja, hogy nagyon jó színész. Kissé egyarcú, de mégis mindig mutat valamit, amitől azt mondja az ember, hogy ez igen, ez a színész működik a vásznon. Hol van már a Buliszervíz egyszerűsége? Remélhetőleg még sok lehetőséget kap megmutatni mi lakozik benne. Nekem nagy kedvencem volt a Füstölgő Ászokban is, de igen érdekes a Hangokban nyújtott szerepe is. A főgonosz Ed Skrein, akiről már írtam a Szállító felújítása kapcsán. Itt nekem nem volt annyira meggyőző, lehet, mert negatív szerepben tündökölt. Mellette segédként a Halálos Iramban hatodik részének köpönyegforgatója, Gina Carano, aki itt is nagyon keménynek akar tűnni. Nem szimpi. Már akkor sem volt az. És természetesen van Stan Lee cameo is, ahogy minden Marvel filmben.

A Deadpool nem volt rossz film, de nem is mondanám jónak. Akartam szeretni, a nézése közben igyekeztem pozitív véleményt megfogalmazni róla, mégis ez lett belőle.

Früstükk

A reggeli a nap legfontosabb étkezése. – szól az elcsépelt klisé, de az igazság az, hogy magam is így gondolom. Laktatósságát figyelembe véve igaz lehetne inkább ez az ebédre, ha pedig evéssel szeretnénk valmit ünnepelni, még inkább helyénvaló a vacsora fontosságának hangsúlyozása, mégis úgy hiszem, a reggelit illeti meg az elsőbbség. Ne azt vegyük, amikor rohanunk dolgozni vagy iskolába és sietősen bekapunk egy májkémes kenyeret, hogy ne ájuljunk ki a sorból, nézzük azt, amikor van időnk reggelizni.

Egészségügyi dolgozóként megtehetem azt, hogy ne rutinszerűen éljem a mindennapjaim. Persze ennek sok hátránya is van, például az esetenkénti hajnali négyes kelés vagy az átdolgozott hétvégék, éjszakák. Viszont másik oldalról ott van a tény, hogy egy héten körülbelül 3-4-szer megengedhetem, hogy kényelmesen megreggelizzek. Mit is jelent ez? A reggeli maga a rituálé, egy nap kezdete. Ha jól indul, könnyen befolyásolhatja pozitív irányba az egész napot. A legjobb, amikor van itthon bőséges választék. Nálam a reggeli sokszor egy-másfél óráig is eltart. Na jó, nem csak az evés része, hanem az előkészületek. Pláne, ha melegételt eszek reggelire. Nem vagyok egy nagy tojásevő, de néha megkívánom. Természetesen ilyenkor nem a snassz tojásrántotta játszik nálam, szeretem kicsit túlgondolni ezt a népszerű reggeli ételt. Ha van rá mód, szeretek többféle ételt fogyasztani ilyenkor. Mindenből picit. Ugyanez vonatkozik az italokra is. A kávé elengedhetetlen elem. Nem Nescafé meg ilyen baromságok, csakis frissen darált kávébabból (többféle típus van mindig Frei Tamás bácsi termékeiből a szekrényben), kotyogóssal főzve, aztán ízlésesen tálalva gőzölt tejjel cappuccinonak vagy erős espressoként szigorúan egy cukorral. Nem csinálunk belőle szirupot. Mellé tea vagy gyümölcslé, mikor mire vágyom. Színesíti a reggelt a változatosság, a többféle ízélmény megélése. Sós, édes, csípős. Erős kezdet és megjön a lendület. Lassú ébredés, nyugodt rituálé. Nekem ez a reggeli. Megterítve, nem kapkodva. Mellé online sajtó, hiszen sajnos nem olvasunk már nyomtatott napilapokat. A rohanó világban kell ez a kis nyugalom úgy gondolom. A nap további részében úgyis csak szaladgálunk, hogy minden beleférjen a 24 órába. Korunk problémája ez, az úgynevezett menedzserbetegség. Nekem is, pedig nem vagyok menedzser. Egyszerűen csak kevésnek érzem a 24 órát mindenre. De legalább a reggel ne erről szóljon.

Receptet nem írok, mindenki maga szájíze szerint érdemes kezdeni a napot. A rántota szerintem nagyon jó reggeli étel, mert igazán változatosan lehet fűszerezni. Sokmindent megbír, mivel a tojásnak elég semmilyen íze van, igazán jó gazdatestként szolgál a fűszereknek. Kolbásszal, szalonnával könnyen lehet dúsítani, hogy egy kis húsfélét is bevigyünk a szervezetükbe, a gombára szerintem ugyanaz igaz, mint a tojásra, könnyen átveszi a fűszerek ízét, feldobja a tojás egyhangúságát. Mellé tálalva friss zöldségek igazi vitaminbombaként kiválóak, friss sós péksütivel pedig már össze is állt a tápláló, laktató étek. A vajas lekváros vagy vajas mézes kenyér úgyszintén jól esik reggelire, kis édesség, hogy jól induljon a nap.

Sajnos a reggelizdék, hogy így szépen magyarosan mondjam, nincsenek igazán elterjedve városunkban. Bár azt hiszem a reggelit inkább az otthon melegében esik jobban elkölteni, de néha szívesen beülnék valahová, ahol megkapom azt a kényelmet, hogy ne nekem kelljen főzőcskézni hozzá, arról nem is beszélve, hogy a péksütemények frissek, a választék pedig nagyobb, mint otthon. Remélhetőleg ez is változik majd egyszer.

Mindenkinek ajánlom, hogy néha szánjon egy órát reggel erre a kis kikapcsolódásra. Ha már hízunk, legalább élvezzük az ízeket.

A legjobb magyar sorozat - Fapad

Nem túl releváns ez a kis szösszenet, mert sajnos az első évad után megszüntették a sorozatot, de ha valaki nem ismerné, akkor itt a lehetőség megismerni - szerintem - minden idők legjobb magyar sorozatát - a Fapadot.

Munkaügyek (egy másik hasonló magyar sorozat - a szerk.) rajongóként nagyon örültem végre, hogy még egy magyar vígjátéksorozat érkezik a képernyőre 2014 őszén. Hétről hétre néztem is az epizódokat egyre nagyobb lelkesedéssel. Az alkotói gárda hasonló, Litkai Gergely és csapata jegyzi a forgatókönyvet - ezzel engem megnyertek. Egy évadot ért meg a sorozat, mely úgy gondolom áldozatául esett a királyi tévécsatornák tematizálásának. Kezdetben az m1-en, majd később a Dunán folytatódott, egészen 2015 késő tavaszáig, amikor is az első évad után lekerült a képernyőről.

A pilóták kizárták magukat a pilótafülkéből, de semmi pánik!

Az alapszituáció tipikusan magyar. Adott egy vállalkozó, Szemlő Róbert (Anger Zsolt), aki nagyobb összeghez jut és régi katonacimborájával, a vendéglátós Halapczák Antallal (Gados Béla) közösen fapados légitársaságot szeretne indítani a megüresedett magyar légiforgalmi piacon. A helyzet pikantériáját az adja, hogy természetesen mindenki tökéletesen dilettáns és semmi közük sincs a repüléshez, még csak érintőlegesen sem. Megindul hát a munkaerőtoborzás és epizódról epizódra lassan összeáll a kollektíva. Meg kell jegyeznem, szerintem zseniális karaktereket sikerült írni a készítőknek, van itt minden: a depressziós, öngyilkossági gondolatokkal kelő-fekvő műszaki igazgatótól, Paczolányi Imrétől (Gosztonyi Csaba) kezdve, a szabadszájú légiutaskísérőn, Balák Mónikán (Téby Zita) át a kissé együgyű, de székelyesen bölcs repülőgépszerelő Csíkós testvérekig (Tóth Szabolcs és Galló Ernő) tényleg minden.

A két szaki: Csíkós Mózes és Csíkós Károly Erdélyből.

Minden egyes karakter megérne egy misét, mert tényleg van róluk mit írni. Igazi színes figurák, akik bár mindig egy jól bejáratott figurát hoznak, mégis mindig olyan interakciókba kerülnek egymással, ami mindig újat tud mutatni. Amit nagyon szeretek ebben a műfajban és már a nagy előd The Office című sorozatban is a kedvencem volt, azok a kínos csendek, sokat mondó hallgatások. Sokszor többet jelentenek ezek, mint a poénok, már akinek van hozzá érzéke. Talán ezért is csak egy évadot élt meg a sorozat. Nem mindenki érti az ilyesmit. Nekem viszont nagyon bejön. És persze ott vannak az abszurd helyzetek, az első magyar légitor (igen, disznó), a mikulásjárat júliusban és természetesen ami a legnagyobbat szólt volna, ha folytatódik a sorozat az eredeti tervek szerint, az utasokkal tömött, menetrendszerinti járat átrepülése a lánchíd alatt.

Az első magyar légitor! Halapczák Antal zseniális ötlete a fapados repülés megreformálására. - Egészen addig, amíg a perzselőtől lángra nem kapnak az utasok ruhái.

A 24 epizódból álló sorozat pár nap alatt megnézhető, ha ráérez az ember. Ennél jobb sorozatot úgy gondolom még magyarok nem készítettek. Sajnálatos, hogy csak ennyi rész készült el belőle.

Az internet kicsi kincsei I.: Kelly Sweet - Ashes of my Paradise

Ezt a posztot nem egy sorozat első darabjának szánom, a címben a sorszám azért van, mert sokszor találok ilyesmit és legközelebb már e poszt folytatásaként fog szerepelni a következő találat.

Biztosan mindenki ismeri azt az érzést, amikor gyanútlanul böngészgetünk a neten és akaratlanul belebotlunk valami olyasmibe, ami aztán nagyon megtetszik. Ezúttal is erről van szó. Az In the air tonight című Phil Collins dalt szerettem volna meghallgatni, de nem az eredeti előadótól, hanem lehetőség szerint női vokállal. Meg is találtam Kelly Sweet verzióját. Meglehetősen tetszett és tovább böngészve a hölgy jutub csatornáját, ráleltem az Ashes of my Paradise című számára. Nem egy különösebben eredeti dal, mondhatni tipikus popdal, de mégis, valahogy kedves a fülemnek. Szép a kislány hangszíne, tetszik az A-moll, F-dúr, G-dúrra épülő akkordmenet. Egyszerű, de mégis van benne valami lendület.

Az előadó, Kelly Sweet egyébként egy 27 éves amerikai énekesnő, akinek különösebb sikerei eddig nem voltak, a dal pedig 2012-ben jelent meg a JVC kiadásában, később pedig a 2013-as Sirens című EP-je tartalmazta.

Újra száll a szállító

Megjelent a 2002-es Szállító című film remakeje DVD-n. Feltételezem nem akartak Luc Bessonék csinálni egy Szállító 4-et, kiváltképp Jason Statham nélkül, viszont a két évadot megélt amerikai-angol-német-francia gyártású sorozat után szükségét érezhették, egy új mozifilm legyártásának.

A főszereplő ugyanaz, mint az eredeti trilógiában, illetve a sorozatban, Frank Martin, de ezúttal nem Jason Statham és nem is a sorozatban játszó Chris Vance alakítja, hanem a 32 éves brit színész, Ed Skrein. Nem igazán tudom hová tenni a sztorit. Elvileg ez nem folytatás, de nem is remake. Nem illik bele a trilógia idővonalába, a sorozatot nem ismerem. Ettől függetlenül a film egész jó lett. Aki ismeri az első részt, az tudja, hogy a Szállító egy nyers autós-akciómozi volt, amikor még nem nagyon volt sok hasonló műfajú film. Az egészet a hátán Statham harcstílusa vitte és színesítésképp szolgáltak a remek autós üldözések, igazi francia stílusban. Szerintem forradalmi alkotás volt, hű Besson nevéhez. Az utána következő két folytatás már nem volt akkora siker. Pláne a második, ami szerintem katasztrofális volt. Sajnos az új filmben is Audival nyomja a főhős, mégpedig két R8-ast hajt. Eredetileg ugye BMW volt Statham segge alatt, de a második részben már ő is Audival tolta. Nem rossz kis autók ezek, de az eredeti gépnek volt egy kis varázsa. Nem volt még tele mindenféle kütyüvel.

A kifutópálya itt picit rövidebbre sikerült szerencsére, mint a Halálos Iramban 6 ominózus jelenetében

A sztori nincs túlbonyolítva, de csak a végére tisztul ki; szerencsére az akciójelenetek kárpótolnak minket a kezdeti értetlenkedésért, hogy egyáltalán miről is szól ez a film. Szépen lassan építkezik, közben pedig szemet gyönyörködtet. Ed Skrein stílusosan harcol, a jelenetek szépen koreografáltak, idézik az eredetit: határozott mozdulatok, brutális erő, mégis emberi küzdelmek, a kamera sokat mutat, nem próbál közelivel csalni, mint Liam Neeson filmjeiben. Visszatérve a történethez, kapunk egy nem túl bonyolult történetet, ami mégis újszerű: a francia riviérán négy kiugrott prosti megpróbálja kirabolni az őket futtató orosz maffiózókat. Ehhez pedig eszközként használják Frank Martint. Érdekes megoldás, hogy bónuszként megkapjuk Frank frissen nyugdíjazott, de még mindig sármőr apját, aki bár nem derül ki a történetből mivel foglalkozhatott, homályos utalások vannak rá, hogy a fiához hasonlóan ő is igazságszolgáltató volt. Talán titkos ügynök. A filmben ugyan többnyire a túsz szerepében "tetszeleg", mégis sokszor hasznos segítséget nyújt, mindeközben ábrázolásra kerül a tipikus apa-fiú viszony, ahol az apa néha meg-megdorgálja kissé slendrián módon dolgozó fiát. Jó ötlet volt behozni a filmbe ezt a kis árnyalatot. A fináléból én hiányoltam még egy jó autósüldözést, ellenben kaptunk egy kissé gyorsan lezavart heroikus küzdelmet a jó és a rossz között. Nem tudom mennyire volt tudatos, de a helyszín erősen idézte az első részt ennél a jelenetnél.

Szépen fényképezett és heroikus finálé

A szereplők ismeretlen figurák, de általában hitelesen hozzák a karaktereket. Vicces volt, hogy a maffiózók közül kettő úgy néz ki, mintha a szerepeket az X-faktoros Kocsis Tibor és a délutáni betelefonálós műsorok koronázatlan királya, Szakál Miki kapta volna. A mozi szépen van fényképezve, a soundtracket gyengének érzem, igaz az eredetire sem volt jellemző a folyamatos zenebona, inkább hangulatkeltő dallamokat használtak már akkor is. Ez nem a Taxi, hogy francia rap szóljon a háttérben. Azért mondjuk az autós és verekedős jeleneteknél nem hatott volna rosszul. Összességében úgy gondolom, hogy ezt a filmet nagyon megéri megnézni, ha biztosra akarunk menni és egy jó akciómozit keresünk a fenn leírt összetevőkkel. Talán túlzás lenne azt mondani, hogy filmtörténeti remekmű, de szégyent biztos nem hozott 2002-es elődjére. És ami még nagyon fontos: újranézhető alkotás.

Kocsis Tibi és Szakál Miki bértárgyalásokat folytatnak az RTL Klub székházában

Fúd riszájkling

Hatalmas probléma nálunk az ételmaradékok kérdése. Gyakran fordul elő, hogy a két napnál régebben főzött, sütött ételek a kukában végzik, mert már a minőségük nem az igazi vagy egyszerűen csak nem kívánjuk őket. A mai világban el vagyunk kényeztetve; míg nagyapáink napokig képesek voltak ugyanazt az ételt enni, mi már szinte minden egyes étkezéskor mást szeretnénk a tányéron látni. Lehet sokaknak ismerős a dolog, de az én szememet csak néhány hete nyitotta fel egy jó barátom, aki Angliában szakácskodik egy étteremben: a megfőzött ételt, újjá lehet varázsolni egy kis fantáziával.

Ő nekem lecsóval mesélte ezt, én chilis babbal dolgoztam ma. A lényeg egyszerű.: adott egy már a hűtőben lévő étel, amit mondjuk tegnap készítettünk el; kicsit tovább kell gondolni és elképzelhető, hogy a maradékot ügyesen bele tudjuk forgatni egy új fogás elkészítésébe. Jelen pillanatban a csülkös chilis bab volt a tegnapi menü, ma pedig készült belőle egy chilis babos pizza. Viszonylag egyszerű és gyors, viszont majdnem mintha egy teljesen más ételt kapnánk. A már jól bevált tésztareceptemet adtam hozzá: 40 dkg liszt, 1 db tojás, 1db élesztő, 1 dl tej, fél dl olaj, némi cukor és só. A már megkelt tésztát feldobtam azzal, hogy a pizza szélébe reszelt sajtot tekertem, majd felkentem rá a chilis babot. Erre jött némi karikázott chili, mert a bab nem csípősen készült, végül reszelt sajt és dekorációnak friss bazsalikomlevelek. 20-25 perc a sütőben 200 °C-on és voilá, kész a pizza. Paradicsomszószt és a klasszikus olaszos fűszereket nem használtam amiatt, hogy a chilis bab készételként került a pizzára és egyébként is tartalmaz paradicsomszószt. Kicsit több csípőset elbírt volna, de így sem lett rossz.

A cimborám legutóbb lecsóval dolgozott ilyen módon, bár ő a nagy adag lecsót többször is felhasználta. Először magában ette, majd tojásosan készített el egy adagot, aztán pörkölt lett belőle. A sorban ideillene még a rizses lecsó, illetve a rizses hús is, hiszen a lecsó egy remek alap sok-sok magyaros ételhez. Jó tanulság a mai pazarló világban, hogy egy kis fantáziával, esetlegesen előrelátással képes viszonylag változatosan, kevés kidobott étel mellett táplálkozni. A vendéglátásban ez egyébként egy jól bevett gyakorlat, amit a nulla maradék elvén emlegetnek. Szakácsok sokat tudnának mesélni róla, hogy lettek bécsi szeletekből pörköltök, gulyáslevesek vagy brassóik. Akár ebben a sorrendben is.

A büszke feketék ötven árnyalata

Megnéztem a Fekete 50 árnyalatát. Nem kellett volna. Pedig biztos voltam benne, hogy a Wayans tesók nem tudnak hibázni. Végül is ezt nem nevezném hibának, csak egy felesleges filmnek a filmtörténetben. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a film nem volt vicces, ki kell jelentenem, hogy az volt. Nem is kicsit. Akkor miért nem tetszett? Jogos a kérdés.

Adott volt egy ötlet: készítsünk paródiát a jelenlegi legnagyobb könyvsiker filmadaptációjából. Alapvetően ki kell jelenteni, hogy szerintem a könyv körüli hype is csak picsafüst volt. Az, hogy a könyvet minden női egyed magához vette a filmpremier előtt csak zseniális marketingfogás volt. Mindenki prűd, mindenki fapina. "Fúj, a férfiak mit bírnak szeretni a pornóban?" - fanyalognak. Erre mindenki, akinek vaginája van, hirtelen pornóregényt akar olvasni... Érdekes. Én nem olvastam, nem tudom mi áll benne, de nem is nagyon szeretném tudni. Na mindegy. Kijött a film, mindenki özönlött a filmszínházakba, műpicsák és a hozzájuk láncolt bodybuilderek rongyoltak megnézni a filmet; utóbbiak természetesen annak reményében, hogy vetítés után learatják a film babérjait az ágyban felizgult menyecskéikkel. Aztán mindenki koppant. Ez egy szar. Nem láttam a filmet. Nem is szeretném. Nem érdekel. Aztán jöttek a Wayans fiúk; lovagoljuk meg a jelenséget, gyorsan dobjuk össze a mi verziónkat. A film körüli hisztériát figyelembe véve, jó esetben egy évük volt összerakni ezt a mozit. Ez nyilván nem elég egy filmre sem, nem egy jó filmre. Nem is lett az. A poénok jók, van sok-sok gusztustalan golyómutogatás, de sztori nincs és szerintem pár jó ziccert is kihagytak, úgy érzem ez kevés.

A mozi alapkoncepciója az eredeti művön túl már a címében is deklarálásra kerül. Nem véletlenül lett a FEKETE ötven árnyalata. A Wayans tesók egyébként is bőrszínük mentén szövik művészetük mondanivalóját: büszke feketék vagyunk, majd mi megmutatjuk a világnak. Jól is csinálják. Tudnak magukon nevetni, feketék lévén sok olyan dolgot megengedhetnek maguknak, amit fehér ember nem merne ábrázolni filmvásznon, mert rögtön rasszistának titulálnák. A dolog működik, a poénok sokszor betegek, néha túlcsúsznak vagy erőltetettek, de összességében arra az egyre nem lehet panasz, hogy a film nem lenne vicces. Én végigröhögtem. Voltak akik elhagyták a termet vetítés alatt. Bennem ez maximum a sztori teljes hiánya miatt fordult meg. Nagyon nem is tudom tovább ragozni ezt: a másfél óra egy sehová sem tartó, sok-sok jó poénnal megtűzdelt lufi volt. Nem volt elég a szürke ötven árnyalata önmagában, hogy egy paródiát meg lehessen vele tölteni. Ahogy emlékszem egyetlen kitekintés volt: a Magic Mike is kapott egy jelenetet. Meg kell jegyeznem, szerintem nagyon jól hozta Marlon Wayans a figurát. De ennyi. Ezt a mozit egy ütős szkeccsbe bele lehetett volna sűríteni a Saturday Night Live-ban. TÍZ PERCBE.