A Pokémon Go jelenség

Pokémon Go. Ez a neve annak az okostelefonos applikációnak, ami két-három hete felbolygatta a világot. És ezúttal ez nem csak egy publicisztikai frázis, hanem szó szerint értendő, hiszen a játék lényege, hogy az eddig a telefonjaikba mélyülő játékosok felálljanak a fotelből, kimenjenek az utcára és nem kis távolságot megtéve gyűjtsék be a 15 évvel ezelőtt hazánkban is nagy sikert arató rajzfilmből már ismert lényeket. Mivel igen komoly jelenségről van szó, természetesen, ahogy az lenni szokott, megjelentek a hangjukat hallatni szerető megmondóemberek és módszeresen elkezdték lejáratni a játékot, illetve az azt használó játékosokat. De azt már ugye mindenki tudja, mit kezdjenek az ilyenek a véleményükkel...?

A játék maga szerintem egyszerű: A játékos a mester, akinek célja, hogy összegyűjtse az összes pokémont, ahogy a főcím is mondja (Szerezd meg hát mind!) és ő legyen a legjobb. Igaz, utóbbit jelenleg a játékban nem lehet elérni, meg kell elégednünk pár Gym, azaz edzőterem, vagy stadion, ha úgy tetszik minél tovább tartó birtoklásával a lakókörnyezetünkben. Gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az user fogja az okostelót és elkezd sétálni. Látja a térképen, hogy ott bóklászik előtte a fűben egy pokémon és azt jól megdobálja pokélabdával, a lény ezután a gyűjteményébe kerül. Menet közben megáll a PokéStopoknál, amik általában szobrok, emléktáblák vagy épületek kapcsán vannak elhelyezve, ahol tojást, pokélabdákat és egyéb dolgokat gyűjt. Itt meg kell jegyeznem, hogy ez az egyik zseniális pontja a dolognak, hogy nem csak a vakvilágba kell menni, hanem ha már kinn vagyunk a terepen, legalább ismerjük meg környezetünket. Magam is sok olyan táblával és szoborral találkoztam így, amikről nem is tudtam, hogy ott vannak, mert sokszor csupán elsétáltam mellettük. Még jobb ez, ha éppen nyaralunk és így ismerhetjük meg, hogy melyik házban lakott Ady Endre vagy hol találjuk Mozart szülőházát. Utóbbi földszintjén egyébként egy Spar üzemel. Bizonyos szint után tudunk harcolni is egymással az arra kijelölt pontokon, Sétára viszont nem csak a ritka pokémonok ösztönöznek, hanem tojások is, amik kikeltéséhez 2, 5 vagy 10 km-t kell megtennünk gyalog (vagy biciklivel) mert 15 km/h fölött az alkalmazás nem számolja a megtett távolságot. Nagyon okos. Egyébként pici trükk, hogy a játék nem a lépéseket számolja, hanem bizonyos időablakonként az adott földrajzi pozíciók közti légvonalban mért távolságot, úgyhogy legjobb egyenes vonalban haladnunk, ha a legtöbbet akarjuk kihozni a dologból.

Miért jó ez nekünk? Én azt szoktam mondani, ha ezt kérdezik tőlem olyanok, akik először hallanak erről a dologról, annak ellenére, hogy a tévéből, rádióból folyamatosan ezt szajkózzák, hogy kinn vagyok a szabad levegőn, mozgok. Sajnos életmódomból fakadóan roppant keveset mozgok és ezt hiányolom én is, de legalább itt van valami, ami ösztönöz. Függőség? Bizonyos emberek valóban hajlamosak az addikcióra, legyen szó italról, drogokról vagy akár olyan hétköznapi dolgokról, mint a számítógépes játékok. Emlékezzünk csak a World of Warcraft által létrejött figurákra, akik a gép előtt élték életüket a sötétben, kólásüvegbe vizelve és a többi. Magam nem tartom ilyen embernek, mert bár szeretek játszani, de semmi sem köt le egyszerre fél óránál tovább, úgyhogy nyugodt vagyok ezzel kapcsolatban is.

És akkor essen pár szó a mindig bölcs megmondóemberekről is, akik ha megfigyelünk mindig ugyanazok. Mindannyiunk ismerősei közt szerepelnek ilyen alakok, akik mindig a másik oldalon állnak, bármiről is legyen szó. Negatív emberek, akik magukat mintegy a tökéletesség mintaképében látják, mindenki mást pedig birkacsordaként, akik az épp aktuális hóbortnak behódolva élnek. Természetesen mivel ez az alkalmazás több százezer embert mozgósított Magyarországon, akik elég látványosak, mivel a telefonjukat bámulva mászkálnak az utcán, látszólag céltalanul, e kapcsán is hallatják hangjukat és megmondják a frankót, hisz ellenállhatatlan késztetést éreznek rá. Zombiként jellemzik a játékosokat, akik képernyőbe révedve sétálnak a kocsik alá, szakadékba és a többi. Nem mondom, hogy nem volt és lesz még ilyen, de azért lássuk be, aki nem ezzel játszik az a fészbúkot is tudja ilyen elmélyülten "tanulmányozni" séta közben és ugyanúgy megtörténhet vele ilyesmi. Butaság lenne az emberi figyelmetlenséget a játék számlájára írni, úgy gondolom és általánosítani, hogy aki ezzel játszik, az mind képes lenne úttestre lépni körülnézés nélkül, mert annyira leköti a játék. Olyat is hallottam már, hogy két tinédzser tört be egy házba, mert ott volt a pokémon. Meglőtték őket, az egyik bele is halt a sérülésekbe. Nem tudom, nekem eszembe nem jutna ilyen, még ha nem tudom milyen ritkaságot is jelölne a játék. Akik pedig úgy gondolják, hogy ezt a hypot kihasználva fitogtatják végtelen bölcsességüket és önigazolást keresnek arra, hogy a véleményük igenis kulcsfontosságú dolog mindenki számára a földön, annak üzenem, hogy nem az. Kurvára nem.

Tour des Alps

Szerencsésen kihagytam egy hónapot a blogírásban. Nem mondom, hogy akarattal, de így alakult. Amiről most írni akarok, az pedig az, hogy a nyárra tervezek egy komolyabb hegyi túrát. Hogy BICIGLIVEL, avagy gyalogszerrel, azt még nem tudom, de fellelkesültem kicsit egy youtubeos videót látva.

A videómegosztón ha kicsit keresgélünk a témában, megtalálhatunk egy Cobranco nevű úriembert, aki egészen komoly bicajtúrákat visz véghez. Másodmagával komoly kilométereket ró gyönyörű európai tájakon, közben pedig megosztja az ismereteit és a véleményét, ami éppen a tájhoz, látványosságokhoz kapcsolódik. Legutóbb épp a egy osztrák-dél olasz túráját néztem, amikor felötlött bennem, hogy én is szeretnék valami hasonlót. Az útvonal ötztal-timmelsjoch-bolzano volt, az egyik legszebb hágó, a Timmelsjoch Hochalpenstrasse, ahol már nekem is volt szerencsém végigmenni, igaz autóval. Én azért ilyen volumenű túrára semmilyen motor nélkül hajtott eszközzel nem vállalkoznék, mert az 1500 méteres szintkülönbség megmászása már komoly sportteljesítményt hordoz magában. Nekem ilyen fizikumom nincs, de ha vért izzadnék sem lenne nyárra, úgyhogy marad Ötztal gyalog vagy elektromos rásegítésű bicajjal.Úgy is elég komoly buli, tavaly próbáltam. Az elektromos motor mellé komolyan rá kell pedálozni, hogy egyáltalán elérd hegymenetben az 5km/h-t.

Cobranco egyébként nagyon fílinges videókat gyárt, általában vadkempingezik, kempinggázon főzi a zacskóslevest és sajátos humorával igen szórakoztató egy-egy ilyen filmje. Aki kedveli az ilyesmit, úgy gondolom jól szórakozhat az általában háromrészes filmeken, amik egy-egy túrát mutatnak be, körülbelül 4-5 órában. Pláne izgalmas, ha olyan tájon jár, ami az ember számára ismerős, lásd jelen esetben a Timmelsjoch.

Körülbelül fél óránál található maga a lényeg. a hágó, előtte pedig a komoly kaptató, ahogy Sölden 1300 méteres völgyéből elérik a csúcsot 2509 méteren. Utána pedig esztelen gurulás lefelé az olasz oldalon. Érdekes egyébként, hogy én pont a lefelé tartó szakaszon kezdtem el gondolkodni, hogy hogy a fenébe fogunk visszajutni majd ugyanitt felfelé a kis 1,3-as Ignissel. (Amúgy gond nélkül sikerült.) Ezt az utat valószínűleg idén nyáron is beiktatom, de szigorúan a VW Borámmal, ami azért picit erősebb, mint az Ignácz. És a végére egy pár fotó, amit én magam lőttem fenn. A csúcson odafelé elég ködös volt az idő, bár verőfényes napsütés volt. Érdekes volt látni, ahogy haladnak köztünk a felhők, néha-néha kisütött a nap egyébként fenn is. Visszafelé már ott is hét ágra sütött a nap, de már nem álltam meg fotózkodni. Az útvonal érdekessége egyébként, hogy fizetős, viszont cserébe kapunk 5 látványosságot, mint például a lenti első képen látható terasz, vagy a csúcson a kilátó, ahol egyrészt megpihenhetünk picit, másrészt leírja a környék jellegzetességét. Egész konkrétan azt, hogy a hágót korábban csempészek használták, ahol dél-tirolból csempésztek különböző fogyasztási termékeket észak-tirolba. 

Filmajánló – Deadpool elszabadul

A héten két filmet is láttam az újak közül, amiről szeretnék pár szót írni, hogy kedvet csináljak, vagy épp lebeszéljek a mozijegyvásárlásról. Kinek hogy.

Nagyfater elszabadul

Korábban már írtam erről a moziról, akkor látatlanban azt mondtam, jónak ígérkezik. Nos, ez be is jött. Laza kis vígjáték, tipikus mai humorral. Értsd: szex, drogok. Alapvetően nem egy filmtörténeti remekmű, de amit kell, azt hozza. A sztori vázlata igazi vígjátékklisé: Jólmenő, fiatal srác, ígéretes karrierrel, esküvő előtt áll. Amikor is jön egy személy, jelen esetben a nagypapa, aki felforgatja az életét. A srác először ellenkezik, majd rájön, hogy nem ettől az élettől lesz boldog, hanem az igaz szerelemtől és pont kapóra is jött a film alatt előbukkanó régi egyetemista ismerős. Ám ez még túl egyszerű lenne, hiányzik a mindig jelen lévő hazugságokkal teli bili kiborulása, ami jelen esetben a tipikus “nem az vagy, akinek mondtad magad” kártya. Egyértelmű, hogy amint a vőlegény elhagyja menyasszonyát és bemutat egy látványos “visszajöttem, mert szeretlek” produkciót, minden jóra végződik és jön a happy end. Pofánkba vágják a tanulságot: Valósítsd meg önmagad, még ha ehhez el is kell magadtól dobnod mindent, amit felépítettél eddig. És vegyél ájfont. Na jó, utóbbit csak én teszem hozzá, de nem kell különösebben komoly összeesküvés elméleteket gyártanunk, hogy belássuk, ez a mottó mozgatja a marketing kerekét. Dobd el a régit, vegyél újat. De kicsit elkanyarodtam.

Rendező úr! Most komolyan kell ez a pulóver a vállamra 35 fokban a tengerparton?

A filmet attól függetlenül tudom ajánlani, megéri a mozijegy árát, mert hozza a kötelező elvárásokat: szórakoztat másfél óráig. Ennyi ebben a műfajban elég is.

Deadpool

Amatőr, internetes filmkritikusok sokasága magasztalta Ryan Reynolds új filmjét. Nekem vegyes volt az élmény. Először is jó pont volt ezt a szuperhőst is megfilmesíteni. Mondhatnánk hogy elfogytak az igazi nagyok (Superman, Batman, X-men, Pókember) de ez nem igaz, hiszen, épp most fog érkezni a két képregénynagyhatalom, a Marvel és a DC közös produkciója, a Batman Superman ellen – az igazság hajnala című mozi. Deadpoolt sokan nem, köztük én sem ismertem. Nem vagyok egy nagy képregény fan, csakis a kötelezőkkel vagyok tisztában. Nem is nagyon szeretem ezeket a filmeket egyébként, egy-két kivételtől eltekintve. A Deadpool viszont kilóg a sorból, mivel nem egy klasszikus jófiúról beszélünk, hanem inkább egy nagydumás poéngyárosról. Épp ezért érdekelt a film. Voltak benne jó poénok, de szerintem kicsit tudathasadásosra sikerült a főhős. A mozi elején lazák vagyunk, jópofák, ez egészen az elviselhetetlen erőlködésig fajul, valami Chris Tucker szintre. Aztán elfelejtjük picit, hogy milyen jópofák is vagyunk, aztán megint erőlködünk és így tovább. A végére ez a jópofaság nem lesz több holmi akciófilmes odamondogatásnál. De ott legaláb jókor, jó helyen hangzik el a beszólás, itt meg már le van lőve a dolog az elején végbement viccelődéssel. Volt, hogy nevettem, de én kicsit okosabban használtam volna el ezt a viccesfiú karaktert. A film első fele ugrál az időben, hogy a jelenkori cselekmények tükrében magyarázza el, ki is az a Deadpool. Jó, mert nem sikkad bele a film a kezdeti unalomba, in medias res indul a cselekmény, de nekem nem volt meg a harmónia a múlt és a jelen között. Nem lett meggyőző az eredmény. Amikor beérjük magunkat és elérjük a jelent, a film egyhangúvá válik. Innentől kezdve nézhető, de nem az igazi. Amit még utáltam, és ez amiért nem szeretem a szuperhősös filmeket, a szereplők sérthetetlensége. Hogy ölsz meg valakit, ha halhatatlan? Minden egyes ilyen film ezzel a problémával küzd. Először úgy ábrázolják az ellenséget, mintha nem lehetne rajta kifogni, aztán mégis banálisan megölik. Nonszensz.

Hogy is van ez a forgatókönyv? Igaz, hogy csak egy oldal, de valahogy még mindig nem tiszta...

A szereplőkről: Ryan Reynolds itt is bizonyítja, hogy nagyon jó színész. Kissé egyarcú, de mégis mindig mutat valamit, amitől azt mondja az ember, hogy ez igen, ez a színész működik a vásznon. Hol van már a Buliszervíz egyszerűsége? Remélhetőleg még sok lehetőséget kap megmutatni mi lakozik benne. Nekem nagy kedvencem volt a Füstölgő Ászokban is, de igen érdekes a Hangokban nyújtott szerepe is. A főgonosz Ed Skrein, akiről már írtam a Szállító felújítása kapcsán. Itt nekem nem volt annyira meggyőző, lehet, mert negatív szerepben tündökölt. Mellette segédként a Halálos Iramban hatodik részének köpönyegforgatója, Gina Carano, aki itt is nagyon keménynek akar tűnni. Nem szimpi. Már akkor sem volt az. És természetesen van Stan Lee cameo is, ahogy minden Marvel filmben.

A Deadpool nem volt rossz film, de nem is mondanám jónak. Akartam szeretni, a nézése közben igyekeztem pozitív véleményt megfogalmazni róla, mégis ez lett belőle.

Früstükk

A reggeli a nap legfontosabb étkezése. – szól az elcsépelt klisé, de az igazság az, hogy magam is így gondolom. Laktatósságát figyelembe véve igaz lehetne inkább ez az ebédre, ha pedig evéssel szeretnénk valmit ünnepelni, még inkább helyénvaló a vacsora fontosságának hangsúlyozása, mégis úgy hiszem, a reggelit illeti meg az elsőbbség. Ne azt vegyük, amikor rohanunk dolgozni vagy iskolába és sietősen bekapunk egy májkémes kenyeret, hogy ne ájuljunk ki a sorból, nézzük azt, amikor van időnk reggelizni.

Egészségügyi dolgozóként megtehetem azt, hogy ne rutinszerűen éljem a mindennapjaim. Persze ennek sok hátránya is van, például az esetenkénti hajnali négyes kelés vagy az átdolgozott hétvégék, éjszakák. Viszont másik oldalról ott van a tény, hogy egy héten körülbelül 3-4-szer megengedhetem, hogy kényelmesen megreggelizzek. Mit is jelent ez? A reggeli maga a rituálé, egy nap kezdete. Ha jól indul, könnyen befolyásolhatja pozitív irányba az egész napot. A legjobb, amikor van itthon bőséges választék. Nálam a reggeli sokszor egy-másfél óráig is eltart. Na jó, nem csak az evés része, hanem az előkészületek. Pláne, ha melegételt eszek reggelire. Nem vagyok egy nagy tojásevő, de néha megkívánom. Természetesen ilyenkor nem a snassz tojásrántotta játszik nálam, szeretem kicsit túlgondolni ezt a népszerű reggeli ételt. Ha van rá mód, szeretek többféle ételt fogyasztani ilyenkor. Mindenből picit. Ugyanez vonatkozik az italokra is. A kávé elengedhetetlen elem. Nem Nescafé meg ilyen baromságok, csakis frissen darált kávébabból (többféle típus van mindig Frei Tamás bácsi termékeiből a szekrényben), kotyogóssal főzve, aztán ízlésesen tálalva gőzölt tejjel cappuccinonak vagy erős espressoként szigorúan egy cukorral. Nem csinálunk belőle szirupot. Mellé tea vagy gyümölcslé, mikor mire vágyom. Színesíti a reggelt a változatosság, a többféle ízélmény megélése. Sós, édes, csípős. Erős kezdet és megjön a lendület. Lassú ébredés, nyugodt rituálé. Nekem ez a reggeli. Megterítve, nem kapkodva. Mellé online sajtó, hiszen sajnos nem olvasunk már nyomtatott napilapokat. A rohanó világban kell ez a kis nyugalom úgy gondolom. A nap további részében úgyis csak szaladgálunk, hogy minden beleférjen a 24 órába. Korunk problémája ez, az úgynevezett menedzserbetegség. Nekem is, pedig nem vagyok menedzser. Egyszerűen csak kevésnek érzem a 24 órát mindenre. De legalább a reggel ne erről szóljon.

Receptet nem írok, mindenki maga szájíze szerint érdemes kezdeni a napot. A rántota szerintem nagyon jó reggeli étel, mert igazán változatosan lehet fűszerezni. Sokmindent megbír, mivel a tojásnak elég semmilyen íze van, igazán jó gazdatestként szolgál a fűszereknek. Kolbásszal, szalonnával könnyen lehet dúsítani, hogy egy kis húsfélét is bevigyünk a szervezetükbe, a gombára szerintem ugyanaz igaz, mint a tojásra, könnyen átveszi a fűszerek ízét, feldobja a tojás egyhangúságát. Mellé tálalva friss zöldségek igazi vitaminbombaként kiválóak, friss sós péksütivel pedig már össze is állt a tápláló, laktató étek. A vajas lekváros vagy vajas mézes kenyér úgyszintén jól esik reggelire, kis édesség, hogy jól induljon a nap.

Sajnos a reggelizdék, hogy így szépen magyarosan mondjam, nincsenek igazán elterjedve városunkban. Bár azt hiszem a reggelit inkább az otthon melegében esik jobban elkölteni, de néha szívesen beülnék valahová, ahol megkapom azt a kényelmet, hogy ne nekem kelljen főzőcskézni hozzá, arról nem is beszélve, hogy a péksütemények frissek, a választék pedig nagyobb, mint otthon. Remélhetőleg ez is változik majd egyszer.

Mindenkinek ajánlom, hogy néha szánjon egy órát reggel erre a kis kikapcsolódásra. Ha már hízunk, legalább élvezzük az ízeket.

A legjobb magyar sorozat - Fapad

Nem túl releváns ez a kis szösszenet, mert sajnos az első évad után megszüntették a sorozatot, de ha valaki nem ismerné, akkor itt a lehetőség megismerni - szerintem - minden idők legjobb magyar sorozatát - a Fapadot.

Munkaügyek (egy másik hasonló magyar sorozat - a szerk.) rajongóként nagyon örültem végre, hogy még egy magyar vígjátéksorozat érkezik a képernyőre 2014 őszén. Hétről hétre néztem is az epizódokat egyre nagyobb lelkesedéssel. Az alkotói gárda hasonló, Litkai Gergely és csapata jegyzi a forgatókönyvet - ezzel engem megnyertek. Egy évadot ért meg a sorozat, mely úgy gondolom áldozatául esett a királyi tévécsatornák tematizálásának. Kezdetben az m1-en, majd később a Dunán folytatódott, egészen 2015 késő tavaszáig, amikor is az első évad után lekerült a képernyőről.

A pilóták kizárták magukat a pilótafülkéből, de semmi pánik!

Az alapszituáció tipikusan magyar. Adott egy vállalkozó, Szemlő Róbert (Anger Zsolt), aki nagyobb összeghez jut és régi katonacimborájával, a vendéglátós Halapczák Antallal (Gados Béla) közösen fapados légitársaságot szeretne indítani a megüresedett magyar légiforgalmi piacon. A helyzet pikantériáját az adja, hogy természetesen mindenki tökéletesen dilettáns és semmi közük sincs a repüléshez, még csak érintőlegesen sem. Megindul hát a munkaerőtoborzás és epizódról epizódra lassan összeáll a kollektíva. Meg kell jegyeznem, szerintem zseniális karaktereket sikerült írni a készítőknek, van itt minden: a depressziós, öngyilkossági gondolatokkal kelő-fekvő műszaki igazgatótól, Paczolányi Imrétől (Gosztonyi Csaba) kezdve, a szabadszájú légiutaskísérőn, Balák Mónikán (Téby Zita) át a kissé együgyű, de székelyesen bölcs repülőgépszerelő Csíkós testvérekig (Tóth Szabolcs és Galló Ernő) tényleg minden.

A két szaki: Csíkós Mózes és Csíkós Károly Erdélyből.

Minden egyes karakter megérne egy misét, mert tényleg van róluk mit írni. Igazi színes figurák, akik bár mindig egy jól bejáratott figurát hoznak, mégis mindig olyan interakciókba kerülnek egymással, ami mindig újat tud mutatni. Amit nagyon szeretek ebben a műfajban és már a nagy előd The Office című sorozatban is a kedvencem volt, azok a kínos csendek, sokat mondó hallgatások. Sokszor többet jelentenek ezek, mint a poénok, már akinek van hozzá érzéke. Talán ezért is csak egy évadot élt meg a sorozat. Nem mindenki érti az ilyesmit. Nekem viszont nagyon bejön. És persze ott vannak az abszurd helyzetek, az első magyar légitor (igen, disznó), a mikulásjárat júliusban és természetesen ami a legnagyobbat szólt volna, ha folytatódik a sorozat az eredeti tervek szerint, az utasokkal tömött, menetrendszerinti járat átrepülése a lánchíd alatt.

Az első magyar légitor! Halapczák Antal zseniális ötlete a fapados repülés megreformálására. - Egészen addig, amíg a perzselőtől lángra nem kapnak az utasok ruhái.

A 24 epizódból álló sorozat pár nap alatt megnézhető, ha ráérez az ember. Ennél jobb sorozatot úgy gondolom még magyarok nem készítettek. Sajnálatos, hogy csak ennyi rész készült el belőle.

Az internet kicsi kincsei I.: Kelly Sweet - Ashes of my Paradise

Ezt a posztot nem egy sorozat első darabjának szánom, a címben a sorszám azért van, mert sokszor találok ilyesmit és legközelebb már e poszt folytatásaként fog szerepelni a következő találat.

Biztosan mindenki ismeri azt az érzést, amikor gyanútlanul böngészgetünk a neten és akaratlanul belebotlunk valami olyasmibe, ami aztán nagyon megtetszik. Ezúttal is erről van szó. Az In the air tonight című Phil Collins dalt szerettem volna meghallgatni, de nem az eredeti előadótól, hanem lehetőség szerint női vokállal. Meg is találtam Kelly Sweet verzióját. Meglehetősen tetszett és tovább böngészve a hölgy jutub csatornáját, ráleltem az Ashes of my Paradise című számára. Nem egy különösebben eredeti dal, mondhatni tipikus popdal, de mégis, valahogy kedves a fülemnek. Szép a kislány hangszíne, tetszik az A-moll, F-dúr, G-dúrra épülő akkordmenet. Egyszerű, de mégis van benne valami lendület.

Az előadó, Kelly Sweet egyébként egy 27 éves amerikai énekesnő, akinek különösebb sikerei eddig nem voltak, a dal pedig 2012-ben jelent meg a JVC kiadásában, később pedig a 2013-as Sirens című EP-je tartalmazta.

Újra száll a szállító

Megjelent a 2002-es Szállító című film remakeje DVD-n. Feltételezem nem akartak Luc Bessonék csinálni egy Szállító 4-et, kiváltképp Jason Statham nélkül, viszont a két évadot megélt amerikai-angol-német-francia gyártású sorozat után szükségét érezhették, egy új mozifilm legyártásának.

A főszereplő ugyanaz, mint az eredeti trilógiában, illetve a sorozatban, Frank Martin, de ezúttal nem Jason Statham és nem is a sorozatban játszó Chris Vance alakítja, hanem a 32 éves brit színész, Ed Skrein. Nem igazán tudom hová tenni a sztorit. Elvileg ez nem folytatás, de nem is remake. Nem illik bele a trilógia idővonalába, a sorozatot nem ismerem. Ettől függetlenül a film egész jó lett. Aki ismeri az első részt, az tudja, hogy a Szállító egy nyers autós-akciómozi volt, amikor még nem nagyon volt sok hasonló műfajú film. Az egészet a hátán Statham harcstílusa vitte és színesítésképp szolgáltak a remek autós üldözések, igazi francia stílusban. Szerintem forradalmi alkotás volt, hű Besson nevéhez. Az utána következő két folytatás már nem volt akkora siker. Pláne a második, ami szerintem katasztrofális volt. Sajnos az új filmben is Audival nyomja a főhős, mégpedig két R8-ast hajt. Eredetileg ugye BMW volt Statham segge alatt, de a második részben már ő is Audival tolta. Nem rossz kis autók ezek, de az eredeti gépnek volt egy kis varázsa. Nem volt még tele mindenféle kütyüvel.

A kifutópálya itt picit rövidebbre sikerült szerencsére, mint a Halálos Iramban 6 ominózus jelenetében

A sztori nincs túlbonyolítva, de csak a végére tisztul ki; szerencsére az akciójelenetek kárpótolnak minket a kezdeti értetlenkedésért, hogy egyáltalán miről is szól ez a film. Szépen lassan építkezik, közben pedig szemet gyönyörködtet. Ed Skrein stílusosan harcol, a jelenetek szépen koreografáltak, idézik az eredetit: határozott mozdulatok, brutális erő, mégis emberi küzdelmek, a kamera sokat mutat, nem próbál közelivel csalni, mint Liam Neeson filmjeiben. Visszatérve a történethez, kapunk egy nem túl bonyolult történetet, ami mégis újszerű: a francia riviérán négy kiugrott prosti megpróbálja kirabolni az őket futtató orosz maffiózókat. Ehhez pedig eszközként használják Frank Martint. Érdekes megoldás, hogy bónuszként megkapjuk Frank frissen nyugdíjazott, de még mindig sármőr apját, aki bár nem derül ki a történetből mivel foglalkozhatott, homályos utalások vannak rá, hogy a fiához hasonlóan ő is igazságszolgáltató volt. Talán titkos ügynök. A filmben ugyan többnyire a túsz szerepében "tetszeleg", mégis sokszor hasznos segítséget nyújt, mindeközben ábrázolásra kerül a tipikus apa-fiú viszony, ahol az apa néha meg-megdorgálja kissé slendrián módon dolgozó fiát. Jó ötlet volt behozni a filmbe ezt a kis árnyalatot. A fináléból én hiányoltam még egy jó autósüldözést, ellenben kaptunk egy kissé gyorsan lezavart heroikus küzdelmet a jó és a rossz között. Nem tudom mennyire volt tudatos, de a helyszín erősen idézte az első részt ennél a jelenetnél.

Szépen fényképezett és heroikus finálé

A szereplők ismeretlen figurák, de általában hitelesen hozzák a karaktereket. Vicces volt, hogy a maffiózók közül kettő úgy néz ki, mintha a szerepeket az X-faktoros Kocsis Tibor és a délutáni betelefonálós műsorok koronázatlan királya, Szakál Miki kapta volna. A mozi szépen van fényképezve, a soundtracket gyengének érzem, igaz az eredetire sem volt jellemző a folyamatos zenebona, inkább hangulatkeltő dallamokat használtak már akkor is. Ez nem a Taxi, hogy francia rap szóljon a háttérben. Azért mondjuk az autós és verekedős jeleneteknél nem hatott volna rosszul. Összességében úgy gondolom, hogy ezt a filmet nagyon megéri megnézni, ha biztosra akarunk menni és egy jó akciómozit keresünk a fenn leírt összetevőkkel. Talán túlzás lenne azt mondani, hogy filmtörténeti remekmű, de szégyent biztos nem hozott 2002-es elődjére. És ami még nagyon fontos: újranézhető alkotás.

Kocsis Tibi és Szakál Miki bértárgyalásokat folytatnak az RTL Klub székházában

Fúd riszájkling

Hatalmas probléma nálunk az ételmaradékok kérdése. Gyakran fordul elő, hogy a két napnál régebben főzött, sütött ételek a kukában végzik, mert már a minőségük nem az igazi vagy egyszerűen csak nem kívánjuk őket. A mai világban el vagyunk kényeztetve; míg nagyapáink napokig képesek voltak ugyanazt az ételt enni, mi már szinte minden egyes étkezéskor mást szeretnénk a tányéron látni. Lehet sokaknak ismerős a dolog, de az én szememet csak néhány hete nyitotta fel egy jó barátom, aki Angliában szakácskodik egy étteremben: a megfőzött ételt, újjá lehet varázsolni egy kis fantáziával.

Ő nekem lecsóval mesélte ezt, én chilis babbal dolgoztam ma. A lényeg egyszerű.: adott egy már a hűtőben lévő étel, amit mondjuk tegnap készítettünk el; kicsit tovább kell gondolni és elképzelhető, hogy a maradékot ügyesen bele tudjuk forgatni egy új fogás elkészítésébe. Jelen pillanatban a csülkös chilis bab volt a tegnapi menü, ma pedig készült belőle egy chilis babos pizza. Viszonylag egyszerű és gyors, viszont majdnem mintha egy teljesen más ételt kapnánk. A már jól bevált tésztareceptemet adtam hozzá: 40 dkg liszt, 1 db tojás, 1db élesztő, 1 dl tej, fél dl olaj, némi cukor és só. A már megkelt tésztát feldobtam azzal, hogy a pizza szélébe reszelt sajtot tekertem, majd felkentem rá a chilis babot. Erre jött némi karikázott chili, mert a bab nem csípősen készült, végül reszelt sajt és dekorációnak friss bazsalikomlevelek. 20-25 perc a sütőben 200 °C-on és voilá, kész a pizza. Paradicsomszószt és a klasszikus olaszos fűszereket nem használtam amiatt, hogy a chilis bab készételként került a pizzára és egyébként is tartalmaz paradicsomszószt. Kicsit több csípőset elbírt volna, de így sem lett rossz.

A cimborám legutóbb lecsóval dolgozott ilyen módon, bár ő a nagy adag lecsót többször is felhasználta. Először magában ette, majd tojásosan készített el egy adagot, aztán pörkölt lett belőle. A sorban ideillene még a rizses lecsó, illetve a rizses hús is, hiszen a lecsó egy remek alap sok-sok magyaros ételhez. Jó tanulság a mai pazarló világban, hogy egy kis fantáziával, esetlegesen előrelátással képes viszonylag változatosan, kevés kidobott étel mellett táplálkozni. A vendéglátásban ez egyébként egy jól bevett gyakorlat, amit a nulla maradék elvén emlegetnek. Szakácsok sokat tudnának mesélni róla, hogy lettek bécsi szeletekből pörköltök, gulyáslevesek vagy brassóik. Akár ebben a sorrendben is.

A büszke feketék ötven árnyalata

Megnéztem a Fekete 50 árnyalatát. Nem kellett volna. Pedig biztos voltam benne, hogy a Wayans tesók nem tudnak hibázni. Végül is ezt nem nevezném hibának, csak egy felesleges filmnek a filmtörténetben. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a film nem volt vicces, ki kell jelentenem, hogy az volt. Nem is kicsit. Akkor miért nem tetszett? Jogos a kérdés.

Adott volt egy ötlet: készítsünk paródiát a jelenlegi legnagyobb könyvsiker filmadaptációjából. Alapvetően ki kell jelenteni, hogy szerintem a könyv körüli hype is csak picsafüst volt. Az, hogy a könyvet minden női egyed magához vette a filmpremier előtt csak zseniális marketingfogás volt. Mindenki prűd, mindenki fapina. "Fúj, a férfiak mit bírnak szeretni a pornóban?" - fanyalognak. Erre mindenki, akinek vaginája van, hirtelen pornóregényt akar olvasni... Érdekes. Én nem olvastam, nem tudom mi áll benne, de nem is nagyon szeretném tudni. Na mindegy. Kijött a film, mindenki özönlött a filmszínházakba, műpicsák és a hozzájuk láncolt bodybuilderek rongyoltak megnézni a filmet; utóbbiak természetesen annak reményében, hogy vetítés után learatják a film babérjait az ágyban felizgult menyecskéikkel. Aztán mindenki koppant. Ez egy szar. Nem láttam a filmet. Nem is szeretném. Nem érdekel. Aztán jöttek a Wayans fiúk; lovagoljuk meg a jelenséget, gyorsan dobjuk össze a mi verziónkat. A film körüli hisztériát figyelembe véve, jó esetben egy évük volt összerakni ezt a mozit. Ez nyilván nem elég egy filmre sem, nem egy jó filmre. Nem is lett az. A poénok jók, van sok-sok gusztustalan golyómutogatás, de sztori nincs és szerintem pár jó ziccert is kihagytak, úgy érzem ez kevés.

A mozi alapkoncepciója az eredeti művön túl már a címében is deklarálásra kerül. Nem véletlenül lett a FEKETE ötven árnyalata. A Wayans tesók egyébként is bőrszínük mentén szövik művészetük mondanivalóját: büszke feketék vagyunk, majd mi megmutatjuk a világnak. Jól is csinálják. Tudnak magukon nevetni, feketék lévén sok olyan dolgot megengedhetnek maguknak, amit fehér ember nem merne ábrázolni filmvásznon, mert rögtön rasszistának titulálnák. A dolog működik, a poénok sokszor betegek, néha túlcsúsznak vagy erőltetettek, de összességében arra az egyre nem lehet panasz, hogy a film nem lenne vicces. Én végigröhögtem. Voltak akik elhagyták a termet vetítés alatt. Bennem ez maximum a sztori teljes hiánya miatt fordult meg. Nagyon nem is tudom tovább ragozni ezt: a másfél óra egy sehová sem tartó, sok-sok jó poénnal megtűzdelt lufi volt. Nem volt elég a szürke ötven árnyalata önmagában, hogy egy paródiát meg lehessen vele tölteni. Ahogy emlékszem egyetlen kitekintés volt: a Magic Mike is kapott egy jelenetet. Meg kell jegyeznem, szerintem nagyon jól hozta Marlon Wayans a figurát. De ennyi. Ezt a mozit egy ütős szkeccsbe bele lehetett volna sűríteni a Saturday Night Live-ban. TÍZ PERCBE.

Tavaszi mozimánia

Előre bocsájtom, hogy hatalmas vígjáték fan vagyok. Minél betegebb, annál jobb, de szinte válogatás nélkül jöhet minden komédia, aminek az előzetesén tudok nevetni. Azokat nem is értem, amiknek már az előzetese is szar... De most mindjárt itt van három gyöngyszem is, ami 2016 első negyedévében a pofánkba csattan. Méghogy uborkaszezon. Na lássuk, mit tartogat nekünk idén Hollywood komolytalan oldala:

Először is kezdjük a legelsővel. Pofázunk és végünk Miamiban. Egy elég közepes film második része. Kevin Hart tipikus szerepe, apró feka nagy dumával. Alapvetően vicces, de néha már fárasztó. Ice Cube-ot szeretem, bár tény és való, nem túl nagy színész, de akkor is üde színfolt, ha meglátom valamelyik filmben. (Itt szeretnék kitérni rá, hogy mindenképpen ajánlom megtekintésre a Straight Outta Compton című filmet, ami egy igazán ütős életrajzi film az N.W.A. rapcsapat indulásáról, amikor a zeneipar szembesült azzal, hogy nem a valóág  is lehet olyan érdekes, mint a kliséktől csöpögő szerelmes dalok.) Szóval itt a folytatás, a helyszínt már megvettem, tetszenek a Miamiban forgatott filmek, jó emlékeket ébreszt bennem. Na nem azért, mert már jártam volna ott, hanem 14 évesen sok kellemes percet okozott nekem a GTA Vice City. (Hülyekocka vagyok, tudom.) Egyébként a rendező okos volt, szerintem akartak egy kis Halálosabb Iramban feelinget hozni a helyszín miatt, úgyhogy Tyrese is feltűnik a moziban, aki ebben a filmben debütált a szériában. Bemutató: 2016. január 21.

Másodjára jön egy ígéretes darab. Robert De Niro komikus szerepei mindig a kedvenceim. Ha összeszámolnánk, lehet már többségben lennének a vígjátéki szerepek, mégis úgy tekintek rá, mint egy komoly színészre, aki több műfajban, több karakterben megállja a helyét. Ez becsülendő dolog. Ezúttal Zac Efron mellett alakít kanos nagyapót a Nagyfater elszabadulban. A tinilányok bálványa szerepből kilépve Efron egyre jelentősebb tényezővé válik a filmvilágban, egyelőre még azért nem komolykodik és kockahasát is sűrűn villogtatja, de talán több is van benne. De Niro szerintem kiváló választás erre a szerepre, a páros működik. Személyes kedvencem a filmben Aubrey Plaza, aki a Városfejlesztési osztály című sorozatban vált emós kislányból dögös kis bombázóvá. Még ha kicsit lapos is... az a nézés. Na meg a járás és a csípőringás. Ja az már más. mától látható a filmszínházakban. Bemutató: 2016. január 28.

Harmadikként a Fekete ötven árnyalata az, amit szeretnék a tisztelt publikum figyelmébe ajánlani. Végre nem egy újabb gagyi paródiafilm. És, hogy miért vagyok ebben olyan biztos? Azért, mert ezt a Wayans fivérek készítették. Akik Leslie Nielsen limonádéi után új szintre emelték a paródia műfaját és megalkották 2000-ben a Hororra Akadva című klasszikust. Nekem ennyi elég ehhez a filmhez. Bemutató: 2016. február 4.

Bónuszként ide illik még egy nagy dobás, ami sajnos csak nyáron kerül mozikba, ennek ellenére már van szinkronos előzetese. Még egy Kevin Hart mozi, természetesen, ezúttal is Stan és Pan feeling, de itt nagyobb a Stan. Vagy a Pan? Nemtom melyik volt a nagyobb. Mindegy, Dwayne 'The Rock' Johnsson dolgozik alá (vagy fölé?) Hartnak. A felállás itt ugyanaz, mint a Pofázunk és Végünkben, csak jelenleg A szikla az, aki hajtja a párost, nem pedig a nagypofájú tökmag. Az előzetesben jó poénok vannak, ha a film is ilyen lesz, akkor jár az öt pont. Bemutató: 2016. június.

Dónlód

Olvastam egy érdekes rövidhírt arról, hogy az egyik magyar torrentoldal üzemeltetőit perbe fogták tevékenységük miatt és erről eszembe jutott, hogy mi lenne, ha a jövőben a torrentoldalak megszűnnének... Első körben biztos vagyok benne, hogy lenne helyette más, mert amióta internet az internet, mindig volt valami alternatíva, ha valami megszűnt létezni a szerzői jogok élharcosai miatt. Egyébként valóban nagyon el lettünk kényelmesedve, hiszen minden letölthető már, amit csak szeretnénk. Ez valahol elkeserítő is, hiszen 10 évvel ezelőtt, amikor még az intermet nem volt annyira alapvető dolog az otthonainkban, mint ma, egy-egy játék, film vagy zene beszerzése igazi kihívás volt, ami persze alaposan felértékelte a szemünkben annak értékét. Megbecsültük a dolgokat, irkáltuk magunknak szorgalmasan, katalogizáltuk a gyűjteményünket. Ma már hiába van meg valami lemezen, inkább letöltjük újra, mert gyorsabb a 10mb/s-os nettel lerántani, mint megkeresni, betenni, beolvasni a lemezt. Ezt nem szeretem. Pláne, ha olyat hallok, mint nem régen az ismerősi körömben: Decemberben megjelent az Argo 2 című film, amit én és sok barátom kifejezetten imádunk. Az első rész is igazi megunhatatlan klasszikus, korlátlan számban újranézhető, a dumákat pedig együtt mondjuk a szereplőkkel. Az egyetlen film, amit moziban 3-szor is megnéztem. Nem vicc! A folytatás dvd megjelenését is úgy vártam, mint a messiást, amikor pedig kiderült, hogy mindössze 2000 Ft-ért (!) kapható lesz, nem volt kérdés, hogy lecsaptam rá. Erre a haverjaim nagy része, akik szintén betéve tudják a filmet csak legyintettek és azt mondták: "Majd ha letölthető lesz, megnézem." MI A F*SZ? Két tetves ezer forintost sajnálnak arra, amit rongyosra néznének, amikor hétvégente csak piára több megy el. Lemész, megiszol pár sört a krimóban és már többet hagytál ott, mint kétezer. Erre b*szol kiadni a kedvenc filmedért ennyit??? A készítők vért izzadtak, hogy megszüljék nagy nehezen a folytatást, mert minden rajongó látni akarta. És a küzdelmes, hányattatott forgatás után, 10 évvel az első után végre megjelent amit mindenki várt. Erre két ezer forintot sajnálnak arra, hogy megtiszteljék az alkotókat a támogatásukkal. Ezért nem fog haladni sehová Magyarországon hanglemezek, filmek és szoftverek piaca. Bagóért sem kell senkinek, amíg ingyen letölthető.
És hogy én mit tennék, ha hirtelen nem lenne elérhető semmi kalóz tartalom az interneten? A kérdés jó, mert nekem semmi bajom nincs azzal, ha valamiért fizetni kell. Amit tudnék megvennék, de nyilván nem dúskálnánk annyit a jóban. Hátha ismét megtanulnánk értékelni, amink van. Ez egyébként az egész világ hibája jelenleg ettől függetlenül is. A szomorú csak az lenne, hogy sajnos sok olyan tartalom elérhetetlenné válna, amit nem tudunk pénzért megvásárolni, mert már elkelt belőle minden fizikai adathordozó. Meglátjuk mit hoz a jövő. Mindenesetre nekem hiányzik, amikor heteket kellett várnom, míg az egyik haver megszerezte valahonnan a GTA Vice City-t példának okáért vagy egy új The Offspring lemezt. Igazi kincs volt akkor az ember szemében az ilyesmi.

Hová lett a Gálvölgyi show? ...avagy mi lett a klasszikus szilveszteri tévéműsorokkal?

Hogy ne csak naplót vezessek már, mert arra ugye a kutya sem kíváncsi, egy kis gondolatfoszlányt szeretnék levésni ide. Gyerekként nagyon szerettem a szilveszteri műsorfolyamot. Ugyan a Sas kabaré már akkor sem volt az én világom, Gálvölgyit, az Uborkát és a Szeszélyes Évszakokat kedveltem. Később Bagi-Nacsa és az Irigy Hónaljmirigy szilveszteri műsorai voltak a nagyon várós kategóriát képviselők. Mikor középiskolás éveimben elkezdtünk ilyenkor házibulikat szervezni, akkor is visszanéztem utólag az aktuális adásokat, hiszen torrent már akkor is volt hálistennek. Persze ezekért ki nem hagytam volna a bulikát, de január első napjaiban mindig az volt a program, hogy megnézzem, miről is maradtam le.

Igaz, akkoriban havi, kétheti rendszerességgel jelentkezett az IHM és a Bagi-Nacsa duó is műsorokkal, de ha épp nem is volt futó műsoruk valamelyik csatornán, legalább szilveszterre felkérték őket egy adás legyártására. Most viszont semmi. Másodikán nézem a szilveszteri adást, mit lehetne letölteni; elkeseredetten konstatáltam, a tv2-n Frizbi, a Dunán a már alaposan kiégett Fábry show volt a terítéken. A többiről már ne is beszéljünk. Nem ér már annyit a magyar paraszt, hogy egy tisztességes kabarét legyártsunk neki. A Comedy Central mentette a menthetőt, egy Hadházi László estet tűzött műsorára a már tavaly ellőtt Bödőcs-est társaságában. Na de az átlag, teszkóbajárós kispolgárról ki gondoskodik? Aki azt se tudja, hogy van Comedy Central nevű csatorna, de ha tudná se lenne hajlandó kilépni a retekklub-tevekettő-magyaregy (mostmár duna) aranyháromszögből. Senki. Itt tartunk. Már ennyit sem ér a néző. Szomorú. Hol vannak már a Maksa-híradó vagy a jó kis Gálvölgyi-show a maga bárgyú, kissé bugyuta, de már-már klasszikus számba menő jeleneteivel? A standupot sem nyomja már a kereskedelmi tv, az is elsilányult, igaz jópár dicsőséges évet kihúzott a kereskedelmi tévék késő esti műsorsávjába száműzve. Maradt a fáber pezsgő szójavirslivel akciósan meg pár agyonismételt gagyi vígjáték éjfél előtt. Majd koccintás az asszonnyal és nulla óra tizenöt perckor már húzzuk a lóbőrt. Hisz, nem lesz már semmi, ez is egy ugyanolyan éjszaka, mint a többi.

Kis lépésekben

Január másodika. Szerintem a leggyakoribb dátum az újévi fogadalmak befuccsolására. Jelentem, ezt már sikerült elkerülnöm. A mai edzés megvolt és most pötyögöm az új posztot a blogra. Eddig egész jó. Bár volt egy kis csábítás a tunyulásra, ma hatig dolgoztam, aztán átjött egy haver egy whiskey-re, pontosabban whisky-re, de ebbe majd máskor belemerülünk. Csak zárójelben jegyezném meg, új érdeklődési köröm van kialakulóban. :P Kilenckor távozott angolosan, így majdnem abba a hibába estem, hogy ma nem edzek és hagyom magam elterülni a tévé előtt. De aztán hálistennek erőt vettem magamon és nyomtam egy laza kis hasizomsorozatot. Nem is bántam meg, utána olyan jóleső érzés töltött el, hogy hirtelen kedvem lett volna futni egy nagyot. Persze azt azért mégsem, hiszen kinn -8 fok van és egyébként is, az óra az este 10-et is elütötte. Úgyhogy marad a jóleső pihenés. Persze ez a mai kis 15 perc messze van még a rendszeresen szükséges időtartamtól, de kezdetnek jó és már egész jól terhelem magam, érzem is a gyakorlatok végén, hogy ebből még lesz valami. Izomláz holnap biztosan. Úgyhogy elégedett vagyok. Holnap emeljük a tétet. És hogy ne maradjunk zene nélkül, a mai edzés aláfestéseként az alábbi klasszikus szolgált 99-ből:

Ne aggódjatok, később lesznek más posztok is, egyelőre az újévi fogadalmak betartása foglalják le érdeklődési köröm nagy részét, úgyhogy mélyebb gondolatokra nem vagyok képes. De nem kell félni, később lesz még itt nemulass!

Újévi fogadalom

Új év, új célok. Új élet? Ilyenkor sokan tűznek ki maguk elé különböző célokat, amiket el szeretnének érni az újévben. Abszolút klisés dolog, szinte közröhely tárgyának számít újévi fogadalmat tenni, de ennek ellenére azt mondom nem hülyeség. Amit tavaly kitűztem, bevallom nem sikerült elérni. Nem mondom, hogy nem is próbálkoztam, de valószínűleg nem jól, vagy nem elég keményen, hiszen akkor talán eredményesebben zárult volna az év. Mégsem mondom azt, hogy sikertelen év áll mögöttem, több szempontból is elmondhatom, hogy az egy évvel ezelőtti állapothoz képest sokkal előrébb vagyok. Sok jó dolog történt és néhány rosszabb is, de ez így van rendjén. Idén kicsit tudatosabban készültem az évszámváltásra. Év végéig felgyűlt bennem pár dolog, amit mindenképp máshogy szeretnék csinálni, mint eddig. Köztük az elsőt, hogy nem dolgozok annyit, már meg is oldottam január 1-el. Rögtön ebből fog adódni a másik, hogy nyugodtabban élek és azzal töltöm a szabadidőmet, ami kikapcsol. Természetesen a célok közt szerepel a valószínűleg legtöbbször említett újévi fogadalom is, a fogyás. De ezt sem a klasszikus értelemben vett fogyókúrás módszerekkel szeretném elérni, hanem azzal, hogy megpróbálom rendszeresíteni a sportot az életemben. Az eddigi rohanó életmódomból is fakad, hogy az elmúlt évben a január elsején hirtelen felindulásból elkövetett súlyzózás kivételével semmilyen sportszerű mozgásformát nem űztem. Ezt szeretném megszüntetni és elkezdeni valamilyen sportot a súlyom csökkentése és az erőnlétem javítása érdekében. A nagy hidegre és a zord időre tekintettel egyelőre maradunk a beltéri mozgásformáknál, némi hasizomgyakorlat és fekvőtámasz elvégzésével. Idővel, ahogy egyre jobban belejövök, jöhetnek a súlyok és egyéb dolgok. Most egyelőre a legfontosabb cél, hogy ne törjön a lelkesedés és váljon napi rutinná a mozgás. Az életmódváltástól azt is várom, hogy kicsit javuljon az alvásom, mert elég álmatlan típus vagyok. Ezt a blogot is azért indítom, mert régen nagyon sokat foglalkoztam blogolással és szívesen emlékezek vissza azokra az időkre. Ezzel szeretném kicsit olyan dolgok felé terelni, amik jó érzéssel töltenek el. Ennyire egyszerű a boldogságot keresni. Nem várni kell, hogy mikor leszünk hirtelen boldogok, hanem lépni érte. Ez egy kis lépés, de fontos dolog annak érdekében, hogy minden kis elem a helyére kerüljön, ami miatt az ember boldognak érezheti magát. Hatni, alkotni, gyarapítani.

De miért is gondoljuk azt, hogy újévi fogadalmat szükséges tennünk? Pontosabban, miért pont ilyenkor tesszük, hiszen az év minden egyes napja alkalmas arra, hogy új szokásokat vegyünk fel, nagy elhatározásokat tegyünk. Egészen egyszerű a válasz, aki elmerült már a pszichológia-tudományban valamilyen szinten, az hallhatott már az úgynevezett kollektív tudat fogalmáról. Az év vége pedig pontosan az az időszak, amikor ez a kollektív tudat nagyon erősen érzékelhető, mindenki egyformán "rezeg", köszönhetően az ez időszakban általános érvényű szokásrendszernek, ami mindenkire kihat. Közérthetőbben, mindenki ünnepel, karácsonyozik, óévet búcsúztat. Ennek jegyében telik el a december, főleg mióta a kereskedelem egyre jobban sulykolja belénk ezt a vásárlási szokások élénkítése miatt. És mivel az emberek többsége az évszámváltást együtt éli meg, mint valaminek a végét és kezdetét, aktuális dolog megfogadni ezt-azt konkrét célként. Hiszen mindenki tudja, hogy:

Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.

Gróf Széchenyi István